Ash Douv
Ash a Lovaslecke című részben szerepel először, mint lovasoktató. Elliot lovagolni tanul és Emmának kell vigyáznia rá. A lánynak már elsőre unszimpatikus a srác és amiben csak tudja kritizálja. Mutatni akarja, hogy ő bizony mindent tud a lovakról, amit tudni lehet, így amikor Ash arra kéri Emmát, hogy húzza meg a hevedert Elliot lován. Valamit bütyköl, ám lovaglásnál öccse leesik a lóról. Másik baklövése, hogy mérgező növények közeli engedi a lovat, de sikeresen meggyógyítja végül.
Később akkor láthatjuk Asht, amikor Emma azt mondja Wilfrednek, hogy felvehetne egy üzletvezetőt. természetesen magára gondol, ám Wilfred Ash-t veszi fel és innentől Ash már minden részben szerepelni fog. Természetesen Emmának Ash minden tette szálka a szemében, főleg, hogy a kávézót teljesen átalakítja. Végül is fegyverszünetet kötnek, amiből egy randevú lesz, amit sajnos nem mutatnak. Ash vacsorát készít Emmának, amit teliholdkor akar elfogyasztani a lánnyal, ám Lewis hosszú várakozás után elküldi.
Ekkor Ash azt hiszi, Emma nem szereti, de a lány megmondja neki, hogy igenis szereti. Később pedig elcsattan köztük az első csók. Emma nem meri elmondani Ashnek, hogy sellő, pedig a fiú látja, hogy fél a víztől, ugyanis Emma nem akar vele úszni, a tengerpartról is elrohan amikor be akarja dobni a vízbe. Végül az utolsó részben Emma felfedi a titkát Ash előtt, aki cseppet sem bánja, hogy barátnője egy sellő.
Karakter |
Színész |
2. évad |
Első szereplés |
Ash Douv
|
Craig Horner |
11 epizód |
Lovas lecke |
|