Dr. Linda Denman
Dr. Denman egy fiatal, híres kutatónő. Amint feltűnik, a sorozatban meghalja Lewis a hírt és elmegy hozzá, hiszen a példaképének tekinti. Lewist felveszi segédjének és így Lewis is tudja folytatni a kutatásait, amit a lányokon végez. Természetesen titokban. Egyszer Rikki bőrmintáját vizsgálja, amikor benyit hozzá a kutatónő. Lewis azonnal elmegy a laborból, de Rikki mintáját ott hagyja. Megvizsgálja ő is (vízzel) és kiderül az, hogy egy különleges sejtfélével áll szemben. Ilyet még sehol nem látott. El is rakja magának további vizsgálatokra. Zane egyre jobban elkezdi bebeszélni a kutatónőnek, hogy vannak sellők a tengerben. A nő lemegy a kutatótársaival a tengerbe és kamerákat helyez el. A lányok éppen arra úsztak el és kiderül az igazság. Már mindent ért a kutatónő. Későbbi alkalommal a lányokat becsalják a barlangba és lezárják a kivezető nyílást a vízben. Lewis megmenti őket a vizsgálatok elől. Majd "elhitetik" vele, hogy feladják az erejüket örökre, de később a tudtán kívül kiderül, hogy csak pár órára adták fel az erejüket.
Jellemzése: Tulajdonképpen kedves, hiszen felajánlja Lewisnak, hogy dolgozhat a laboratóriumában. Ellenben mégis rossz szívű, hiszen halakként kezelte volna a lányokat. Cleo szerint egérfejű, amivel egyet értek, mert tényleg hasonlít egy kisegérre.
Karakter |
Színésznő |
1. évad |
Első szereplés |
Dr. Linda Denman
|
Lara Cox |
3 epizód |
A tudomány ára |
Cikket írta: balazska2
|